2012 óta
Megkínzott állatok mentése
bemutatkozás
Egyesületünk 2012. szeptemberében alakult, nonprofit állatmentő szervezetként. Fő profilunk az állatkínzás fogalmát kimerítő körülmények között tartott, megkínzott, bántalmazott, kiéheztetett, valamint balesetet szenvedett állatok mentése, orvosi ellátása, testi-lelki rehabilitációja, majd örökbe adása.
Állatotthonunk sem klasszikus menhely, így kóbor állatokat nem tudunk elhelyezni, hiszen elsősorban a beteg, ápolást igénylő állatok ellátására specializálódtunk.
Az esetek többsége kellő odafigyeléssel megelőzhető lenne, ezért fontosnak tartjuk a prevenciót. Iskolákban, óvodákban, céges rendezvényeken rendszeresen tartunk előadásokat edukációs céllal, melyek során bemutatjuk egyesületünk működését, az állatvédelem főbb alappilléreit, mentéseinket, mindennapjainkat.
Fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerjék, hogy állatkínzás esetén milyen módokon tehetnek bejelentést a hatóságok felé. A bejelentéseket minden alkalommal diszkréten kezeljük, kivizsgáljuk, és amennyiben az állattartó nem működik együtt az állat érdekében, állatmentő szervezetként a hatóságok bevonásával fellépünk az állattartóval szemben.
Sajnos a jelenlegi gazdasági helyzet, és a hatalmas inflácó miatt támogatóink száma is megcsappant, valamint az állatotthon működési költségeinek (rezsi, állatorvosi költségek) hatalmas mértékű emelkedése, bizonytalanná teszi működésünket. A folyamatos anyagi fedezet nélkülözhetetlen lenne az állatmentés és az állatotthon működése szempontjából.
mentett állat
Gazdira talált
kutyakonzervet nyitás
műtét
ami hajt minket
küldetésünk
Minden nap elkötelezetten dolgozunk azért, hogy a szenvedő állatoknak biztonságos, szeretetteljes otthont biztosítsunk. Hiszünk abban, hogy minden élet számít, és küldetésünk, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsük számukra. Állatmentőink és önkénteseink fáradhatatlanul segítenek a rehabilitációjukban, amíg véglegesen szerető családokhoz nem kerülnek. Célunk, hogy növeljük az állatvédelmi tudatosságot, és hozzájáruljunk egy olyan társadalom kialakításához, ahol minden állat tiszteletteljes és szeretetteljes bánásmódban részesül. Mert minden állat megérdemli a második esélyt!
Kíváncsi vagy mentéseinkre?
Vigyázat, felkavaró képeket láthatsz.
hogyan segíthetsz
jelentkezhetsz önkéntesnek, adományozhatsz vagy vásárolhatsz a webshopunkban
ments meg egy életet
miért jó az örökbefogadás?
megmentesz egy életet
Az örökbefogadás lehetőséget ad arra, hogy egy kutyát megments a menhelyi élet nehézségeitől. Bár a menhelyen vigyázunk rájuk, mégsem tudjuk pótolni egy gazdi teljes figyelmét.
Szeretet és hűség
Egy örökbefogadott kutya hihetetlen szeretetet és hűséget ad. Nagyon hálásak minden szeretetért.
Támogatás és felelősség
Az örökbefogadás folyamatában nemcsak a kutyát segíted, hanem a helyi menhelyeket is támogatod, amelyeken keresztül hozzájárulsz a közösségi felelősségvállaláshoz.
jó egészségű átvizsgált kutyák
Nagyon fontos, hogy nálunk minden kutyát megnézett és diagnosztizált már az állatorvos. Chippel, féregtelenítve, oltásokkal viheted haza.
könnyebb a választás
könnyebben kiválaszthatjátok egymást a kutyussal, mert több időt tölthettek együtt és a gondozók is már ismerik a kutya habitusát, energia szintjét és tudnak segíteni a választásban.